Szeretni nem lehet szkafanderben-csakis meztelenül.
Aki szeret:védtelen.
Nem védi az önzés páncélja.Nem taszít,de magához ölel.Nem védi, hanem kitárja önmagát. Átérzi,átéli mások bajait. Ugyanakkor kitárni magunkat egy beteg világnak rendkívül veszélyes!
Levetni a páncélt,amikor lőnek,belehelni mások mérges leheltét,átvenni a negatív, nyugatalan,szorongó rezgéseket:veszélyes.
A finom lelkü ember például zajérzékeny.Tudja hogy a nagy dolgok csendben születnek és ott is érlelődnek. Csendben,nyugalomban, ahol nincs lárma és zűrzavar.
Istenközelben csend van.
Lármát azért csinál az ember,hogy Istent ne hallja.Az isteni ugyanis halkan szól, s az üvöltés,és a zaj ezt elnyomja. A tombolás,a szűntelen fecsegés, "háttérzaj" arra való,hogy az ember önmagát sose hallja meg.
A csendtől való irtózás az egoista világ biztos jele.
De mit tegyünk?
Kinyílni egy beteg világban: veszélyes.
Odaadónak lenni egy mohó,tolvaj tömegben:értelmetlen.
Finomnak lenni a durvához:fájdalmas.
Szeretni a közönyben és gyűlöletben: gyötrelmes.
Mitévők legyünk?
Müller Péter
|
|
|