Hogyan születünk a világra?
Amikor a köldökzsinór elszakad,a vérkörök kettéválnak,a véráram
megpördül,és a magzat,aki eddig az anya szívével élt,most önálló
szívet kap,saját, maszek létcentrumot,amely innen kezdve fáradhatatlanul
veri az Élet ritmusát. Az új lény,mint egy kis autó,leszalad a
Teremtés futószallagjáról. Innen kezdve hol hevesen,hol békésen dobogó
szívvel,felpörgetve vagy alapjáraton,de egyedül is üzemel-a
misztérium megtörtént.Élet született. Így születtél te is.
Ollóval levágtak anyád testének kozmoszáról, amellyel eddig egy voltál,
amely táplált és éltetett-és magányodban velőtrázó iszonyattal
üvöltöttél fel.Mi lesz most velem,egyedül? Hogyan fogok én élni,külön?!
Levegő után kapkodsz.Amikor a magzatvízben lebegtél,még anyád lélegzett
helyetted is.Te a közös véráramon keresztül kaptad az éltető energiát.
De most hirtelen magadra lettél utalva.Egyedül maradtál,és a frissen
kialakult tüdőddel neked kell magadba szívnod egy anyádnál sokkal
hatalmasabb mindenség éltető erejét. Ott,ahol eddig anyád méhének
szűk fala volt körülötted,s a magzatvíz csöppnyi burka,most a
határtalan,csillagos égbolt borul föléd.Lábaiddal eddig a méhfalat
rugdostad-most a végtelenségbe pottyantál,az üres,végtelen semmibe.
Levegőt!....
Magányod,vagyis az Egésztől való eltépettség érzete egyetlen
pillanat iszonyata volt-azonnal tartoznod kell valamihez! Az anya-
kozmosztól elszakítottak-,és egy,a halálnál is rémisztőbb, villanásnyi
egyedüllét után,azonnal átcsatlakoztál egy másik energiaforrásra.
Amíg élsz a Földön,rajta is maradsz,élni fogsz vele, mert létezni ezen
a világon csakis az egésszel együtt lehet.Az Egésztől kapod a levegőt,
az ételt,az italt,a sokféle és soha meg nem ismerhető kozmikus
energiát és támogatást...Az éhségtől,a szomjúságtól és a fulladástól
való félelmed nem egyszerűen halálfélelem,ezt jól jegyezd meg,
hanem a mindenségtől való elszakadásnak az iszonyata. Kell az Egész!
Kell a levegő,a természet,a csillagok és a tejútrendszer-és akkor még
nem beszéltem az anyádról,a bábáról,az orvosokról,a gondoskodó
emberekről,és nem beszéltem azokról a láthatatlan szellemi támogatókról
akik átváltozásod hatalmas misztériumát a másik világból segítették.
Egyedül nem ment volna...De látod,a szíved mégis "külön" ver.
Benned dobog,csakis a tiéd.
Senki másé.
Magánszíved van.
Privát központod.
Ha fáj,csak neked fáj,ha örülsz,vagy félsz,csakis benned dobog
hevesebben.Ilyen "központja" van mindenkinek.
Nemcsak embernek és állatnak,de egy sejtnek,egy atomnak, egy
hópehelynek, egy virágnak vagy hurrikánnak is.Sőt még egy gondolatnak
is "szíve" van,ez is egy kavargó energiaspriál. Mindennek középpontja
van,amely a külön világot megszüli,pörgeti,forgatja és élteti.
Ez az egész világ,amit magad körül tapasztalsz,nem egyéb mint
billiószor trillió magányos kis szív,külön "középpont", mely
zakatolva üzemel.Nem tudni mi álltal,ki által felhúzott örökmozgók
 végtelen sokasága.És ami a legcsodálatosabb: valahogy úgy vagyunk
teremtve,hogy minden-még egy atom is-önmagában látszólag teljes,
univerzum.Nem hiányzik belőle semmi.Mini kozmosz. Önjáró és független.
Minden kicsiben oly mértékig benne van a Teljesség,hogy látszólag
önmagában is megél.Önálló univerzum. És mégis,ezek a "független" kis
mindenségek képtelenek az önálló életre.Összefüggnek, összetartoznak,
egyre nagyobb és nagyobb világokba tagolódnak bele, melynek éppúgy
szívük van,mint neked.Minden sejted külön él-és mégis neked él.
Magának is él,de neked is él. Téged éltet. És te sem vagy több a
mindenségben,mint tested egyetlen sejtje,s ha a Földre születtél,
rögtön a naprendszerbe is születtél,amelynek "szíve" a mi izzó Napunk;
ha fölnézel az égre,egy csillagrendszer élő szívét látod vakítóan izzó
működés közben.Nélküle nem lenne élet a Földön.Nem doboghatna a
magánszíved sem. De még a Nap se önmagától izzik. Relytéjesen
összefügg a titokkal,mely mindent éltet. És amikor az ember a szívek
szívét kutatja,amitől ez a végtelen számú magánszív lüktet,ott találja
az Élet Középpontját,melyet úgy hív:Isten.
Hívhatná másnak is.
Hívhatná Életnek is.
Vagy ahogy Ő nevezte magát: "Én vagyok."
Nem a név a fontos.
A lényeg,hogy ez a minden kis szívben külön-külön lüktető "én vagyok"
egymással és a Nagy Élettel szétválaszthatatlanul összefügg.

Müller Péter:Szeretkönyv