"Két feltartott ujjal esküszöm a Mindenható
 Atyának és neked hazám, fajtám, nemem és
 minden embernek, hogy így volt!
Esküszöm, hogy semmit tudtommal el nem  hallgattam.
 Õszinte és igaz szívembõl szánom és
 bánom vétkeimet és mélyen szégyenlem a
 tieiteket.
Fogadom, hogy többé nem vétkezem - de,
 hogy a bûnre szolgáló alkalmat elkerülhessem
 magamban és késõi utódaimban, hagyom
 nektek ezt a történetet. Okuljatok belõle.
 Ne erre! ... Ne így! ... Senki utánam! ...
Olvassátok el csak azért, hogy belevághassatok
 a homlokegyenest ellenkezõ irányba és
 engedjetek engem magam elveszni abba
 a végzetes és átkozott sötét éjszakába,
 ami tegnapotok és mátok.
Mert ezen annyi az átok, amennyi a nagy mészárlásban
 elhullt véreitek fölött sulykolt föld porszeme
 és a hiába pazarolt szent életek feletti dombok
 felett remegõ levegõ atomjai, melyeket azóta
 még kisebb részekre sikerült rombolnotok.
Mert folyton romboltok, mert minden kisebbre
 és kisebbre sikerül a kezeitek alatt és az
 egészet boldog megelégedettséggel és
 kárörömmel lesi a Rombolás Szelleme - amiért
 neki, érette és helyette dolgoztatok.
Ne erre! ..."

A regény önéletrajzi ihletésű,az irónő egészen csecsemő korától fogva meséli el hányatattot gyermekkorát,mely szeretettelen és kegyetlen. Anyja,Katica, egy olasz orvostól terhes lett,s a kis Horvát faluból ahol népes családjával élt,a szégyen miatt pestre szökött,az orvos után,ki esküvőt igért be neki.Az esküvő elmaradt,és Pesten,a Rókus kórházban szület meg Giellát. Inenntől kezdve Gizella sorsát követhetjük nyomon,amint árvaszékről kegyetlen vagy épp jóságos nevelőszülőkhöz kerül,majd vissza az árva székre.. Néha maga az anyja is feltűnik,és magával hurcolja. Gizát igazán senki sem szeretni,mindig hasztalannak érzi magát,hisz senkinek sem kell egy négy éves kislány...